DUKE Hétvégi gurulás/tökösebb túra

Kattints a képre a további fotók megtekintéséhez
Kattints a képre a további fotók megtekintéséhez

2011.05.21/szombat 

A változatosság kedvéért megint fő szponzorunknál, a Decathlonnál volt a gyülekező meghirdetve.

Dunakeszi határa felé karikázva, több kisrepülő és helikopter is elrepült felettem, hiszen párhuzamosan a mi programunkkal, városunkban repülőnap is zajlott. Nem csoda, hogy elérve a Shell kút mögötti dagonyát, arra gondoltam, leintek egy helikoptert, hogy mentsenek ki, a harminc centis sárból, és valami kötélen lógatva vigyenek el a két kilométerre lévő Decathlonhoz. Sajnos nem vettek észre. Így kénytelen voltam végig verekedni magam a poklok útján. Nagy nehezen megérkezve a gyülekező ponthoz, megpihentem. -„Túl vagyok a túra nehezén.”

Szép lassan elkezdtek szálingózni klubtársaink. Tamás és Judit, csak a rajtolásunk fenomenális élményében akartak részt venni, Emi a csapatfotót készítette el, és a Decathlon kerítésére felrakatott Ducikli reklámtábla helyzetét ellenőrizte, valamint a Szponzori energiákat intézte.

Végül hatan indultunk el. Niki, a kinevezett vezetőnk, aki tudta, hogy hova és merre menjünk, József, Ákos, Péter, Miklós, és én Guri Gyuri.

Az útvonal ugyanaz volt, mint az előző hasonló túrákon, csak egyre melegebb időjárással. A fiatalok 23-27 km/ órával tolták a gépeket a 27 fokos melegben a tűző napon. Az idősebb korosztály pedig lógó nyelvvel próbálta utolérni ezt a rohanó világot. Ráadásul az ártéri erdőben húzódó aszfaltozott bringa út felülete nem lett simább az utolsó túránk óta. Ahol pedig akkor sem volt aszfalt – és ebből van több,- azóta sem lett. A murvás, kátyús utakon kirázattuk magunkból a lelket is.

Az első igazi megállásunk Szentendrén a Margaréta fagyizónál volt. Itt belefutottunk egy másik hatalmas bringás csapatba, akik ugyanoda mentek ahova mi, csak lassabban. Nyaltunk egy-egy fagyit, valamint megismerkedtünk egy bringással, akinek nem kevesebb, mint 50.000.-Ft-os első lámpája volt.

Tovább haladva Leányfalunál már megint elfogyott a bringaút. Így Tahitótfaluig a forgalmas 10-es út felgyűrődött és kátyúkkal tarkított szélén lavíroztunk.

A Tahi hídon átmenve elértük a kisoroszi elágazást. Innen megtámadtuk a sziget csücsköt. A kisforgalmú úton 50-100 méterenként árulták a helyiek, a frissen szüretelt epret, de nem vettünk. Szerintem mások sem. Lehet, hogy egymástól vásároltak, az árusok, hogy estére legyen valami sikerélményük.

11 km megtétele után elértük a Szentendrei sziget északi csücskébe lévő táborozó helyet és büfét. Itt északon már hidegebb volt, beborult és dörgött is az ég. A büfében felfrissülve vártuk az utánunk érkező bringás csapatot és a záport. A csapat megérkezett, az eső nem.

A Sziget büfé megérdemel egy kis ingyen reklámot. Van benn Wc, zuhanyzó, mosdó, szappan. Tökéletes a bringások számára. Pihenés és felfrissülés után visszafordultunk Tahi felé. Tahiból a Váci komphoz vettük az irányt. Sajnos a kompra ötven percet kellett várnunk. Miután végre megérkezett, kiderült, hogy kétszer olyan drága, mint a Horányi. Ez mindannyiunkat felbosszantotta. Ákost például annyira, hogy inkább áttekert a horányi komphoz. Reméljük azóta, megérkezett....(?)

Borsos áron átkelve Európa kék szalagján, a váci parti cukrászdába, már várt a megbeszélt meglepetés. Tamás és Judit volt ott, akik elhozták Katát a hatalmas hátizsákjával. Rég láttuk Őket, hatvan kilométerrel ezelőtt. Akkor még délelőttöt írtunk. Most pedig az élménybeszámolók és felfrissülés után, velünk folytatták az utat visszafelé Keszire. Útközben még megálltunk egy röpke órára a Sportterasz nevű sportteraszon. Na, nem sportolni, - pihenni. Onnan pedig már nem volt megállás. Mindenki beletaposott a haza vonzásában, így szét is szakadt a csapat. Azóta sem tudom hova tűnt Tamás, Judit, Miklós és Demonn Hill?    

 

by: Guri Gyuri

Write a comment

Comments: 0

BANNER HELYEK

bérelhetők!

Hőtérkép
Felhőkép